pongi

2010. március 16-án cseréltük le Renault Clio-nkat egy Kia Cee'd-re. Tavaly ősszel kezdtük el a keresgélést. Először kombit szerettünk volna. De a többféle, esetenként összeegyeztethetetlen igény egyre inkább egy kisebb, de fiatalabb és jobban felszerelt modell félá "taszigált" minket. Így jutottunk el a Kiákig, amelyre a gyártó alapból 7 év garanciát ad. Bár nyilván mindenki sejti, hogy van apróbetűs rész is, de még így is sokkal kedvezőbb, mint egy szimpla 2 éves garancia

Ez az autó egy 1,4-es 109 LE-s példány, 49.000 km-rel és 2007. május-ban helyezték forgalomba. Elég sok extra van benne, ez mindenképpen szimpatikus volt. Talán csak a színe hagy kívánni valót maga után, mivelhogy fekete, így - bár az tévhit, hogy a hamarabb koszolódik, mint egy világosabb szín - hamar meglátszik rajt az út pora.

Mivel egyelőre még kevés tapasztalatom van ezért így a saját élményeinkről nem beszélhetünk a kocsival kapcsolatban, de az első 300 km mindenképp nagyon pozitív volt. Kényelmes, tágas, és a Clio után már-már luxus autónak is nevezhetném. ;-). Íme néhány fénykép róla. További tapasztalatakról később bővebben is írok.

Korábban, mint ahogy már említettem egy 1,4-es Renault Clio boldog tulajdonosai voltunk. Ez egy jól felszerelet kicsi-kocsi volt, kb. 40.000 km-ert "tettünk bele" ketten a Zitával. Sosem hagyott cserben minket. Az elektronikájával voltak gondok a vége felé. Ki kellett cserélni a hengerek elektronikus vezérlőit. Azonkívül egy - állítólag - tipikus probléma is hamar kiütközött, mégpedig a biztonsági övet nem húzta vissza és ez - bár nem egy nagy hiba, de bosszantó jelenség volt. Egyébként egy nagyon kényelmes, szerethető autó volt és igazán a mérete miatt kellett tőle megvállnunk.

Mielőtt a Zitával összeismerkedtünk a család lecserélte a 16 éves 1300-as Dacia TX-ét. Ezt az autót újonnan vettük és ez volt az első autónk. Persze az idősebbek tudhatják, hogy a múltszázadban a MERKUR-on keresztül lehetet új autóhoz jutni és bizony néha éveket kellett várni a megrendeléstől az autó átvételéig. Így nagy izgalomban volt a család. Megrendeléskor kapott az ember egy sorszámot és heti rendszerességgel megjelent az újságban, hogy melyik autótípus sorszáma hol jár és így az ember tudott saccolni, hogy mennyit kell még várnia. Ez kb. olyan volt minta manapság egy ügyfélszolgálaton, ahol a kapott sorszám alatt ott láthatod, hogy hányan várakoznak az adott ablakhoz. ;-) Az egy kicsit megkavarta a várakozást, mikor egy-egy sorszám megállt és hónapokig ugyanazon a sorszámon állt, aztán meglódult egy picit, majd megint állt. De 1989. január 14-én átvehettük az új Daciát, aminek nagyon örültünk. Persze ekkor még nem tudtam vezetni, én csak 1996-tól vezettem és törtem össze párszor. ;-)

2005. nyarára összejött annyi pénzünk, hogy szétnézhettünk a piacon egy hasonló kaliberű, de már a KGST országokon túlról érkező autó vásárlásának ügyében. Apu mindenképpen új autót szeretett volna, így több hét után végül egy 1,3-as Ford Fiesta megvásárlása mellett döntöttünk. Bár ezt az autót nem vezettem olyan sokat, de szerintem motorikusan jó kis autó, de kényelmi téren nem túl acélos. Ha csak kimondottam az üléseit nézzük, akkor még azt is meg merem kockáztatni, hogy a Dacia vezetőülése kényelmesebb volt. De a Clio-val összehasonlítva általánosságban a műszerfal elrendezése és az egyéb pakolási lehetőségek tekintetében a Clio nyer. De mint tudjuk, ez szubjektív és összeségében a Dacia után ez is nagyságrendekkel szebb is, jobb is.